A víz, mint károsító tényező az épületeket leginkább a lábazati részen támadja meg. Kívülről a falazatok alsó részét az eső, az olvadó hó és a hibásan kialakított járdacsatlakozás felől beszivárgó nedvesség károsítja. A talaj rányából az elöregedett, vagy hiányzó vízszigetelések miatt folyamatosan éri a talajnedvesség és az abban lévő oldott sók, míg a belső tér felől a kondenzvíz és a páradiffúzió is okozhat problémákat.

Hagyományos vakolatok alkalmazása esetén a falakban lévő nedvesség a homlokzati felületen párolog el. Ebben, az úgynevezett párolgási zónában, a vízben oldott különféle sók lerakódhatnak. Ezt a felületi sókivirágzást nevezi a köznyelv salétromosodásnak. A felületen maradt sók először csak a falazat legkülső rétegét (pl. homlokzatfesték, vakolat) károsítják, de idővel a sók kristályosodásával járó térfogatnövekedés a teljes vakolatréteget tönkreteheti.

A felújító vakolat (szárító vakolat) titka a porózus szerkezetében rejlik. A legalább 40%-os légpórustartalom miatt a párolgási zóna a vakolat belsejében alakul ki, ezért a nedvesség a homlokzati felületre már pára formájában érkezik meg. A sók megkötése és kristályosodása is a légpórusokban történik, ahol a kristályosodással járó térfogatváltozás a vakolat szerkezetét nem károsítja. A folyamat eredményeként a felújító vakolatok hosszú idő elteltével ugyan telítődnek a sókkal, de ez az időtartam nagyon lassú: a nedvesség- és sótartalom függvényében akár 25-30 évig is eltarthat. Fontos tudnunk, hogy a felújító vakolatok soha nem a nedvesedés okát, hanem annak káros következményeit szüntetik meg hosszú távon!